JÁTÉK - DRÁMA - NEVELÉS

Szeretem, és néha bedobom az önmagába visszakanyarodó, végtelenített mondókákat, meg a hosszú-hosszú, ismétléseken alapuló meséket, és fűszerezem, keverem, kavarom játékelemekkel őket. Hol mimetikus elemeket használok, hol memóriajátékként alakítgatom ezeket. Az alábbi videóban a Soproni Színitanoda Népmesepontos felső tagozatát készítem ki egy MUROK-mesével, és a koncentrációt, a figyelmet, a  fókusztartást, valamint a szövegértést fejlesztő gyakorlattal ízesítem a hangulatot. (Ebben a változatban van, aki az EGY-es számra/szóra és annak ragozott változataira, van, aki a SEGÍTSÉG szóra, van, aki páros, van, aki páratlan számokra, és van, aki hárommal osztható számokra kell körbefussa saját székét.) Vigyázni kell, mert a játék után a tanárnak valószínűleg menekülnie kell, de legalábbis a szünet kötelező! A mesét elolvashatjátok a MESEKÚT ALKOTÓ-FEJLESZTŐ MESETERÁPIA oldalán is!

Gyerekként jó esetben párhuzamosan alakul bennünk egy duális valóság, és ez a két világ tökéletes harmóniában halad. Az egyik, amit megélünk, megtapasztalunk, mert elsődlegesen az érzékeinkre hat - ebben az élmény és az élményre adott önreflexió is benne foglaltatik. A másik, amit a beszéd felépít, a szavak és a mögöttük meghúzódó értelem által. Egy darabig a nyelv, a beszéd valami rajtunk kívülálló dolog, a "külvilághoz" tartozó valami, ami jé, elsajátítható! És lám, tanulni kezdjük... És mint minden, ez is egy gazdagabb és összetettebb világ felől építkezik a silány és egysíkú formák felé, mint annyi minden más egy szürke élet során. Mert először a beszéd intonációja, a hangzók világa, a ritmus, a szünetek és hatásszünetek, valamint a mögöttük sejthető érzelmi világ adja a beszéd, a nyelv teljességét. Megfigyelünk. Mi van, ha így mondja, mi van, ha úgy mondja... A beszélőt figyeljük. És közben megéljük a beszédet. Nem pusztán megértjük, de pláne nem "csupán...