AZ ÚJ NEMZETI ALAPTANTERV VÉLEMÉNYEZÉSE

AZ ÚJ NAT VÉLEMÉNYEZÉSE

Komáromi Sándor drámatanár

+36706032675

Teleszterion Kulturális Egyesület elnök

Néhány napja több médiafelületen és FB-posztok formájában olvasható az, hogy megszűnhet a drámatanítás az iskolákban. Több szakmai szervezet fejezi ki egyet nem értését ezzel a lehetséges tendenciával kapcsolatban.

Érdemes azonban tüzetesebben is megvizsgálni a helyzetet, górcső alá venni mindkét verziót (régi, érvényben lévő és új, tervezett NAT-ot).

ELSŐ és legfontosabb megállapításom, hogy EDDIG SEM volt minden évfolyamon kötelező a Dráma és tánc modul, és tantestületi döntés alapján lehetett 5. évfolyamon „nép- és honismeretet” VAGY „dráma és táncot”, 9. évfolyamon pedig „mozgóképkultúra és médiasimeretet” VAGY „dráma és  táncot” tanítani tantervi keretek között, heti 1 óraszámban!!!

Ehhez képest az új NAT a Dráma és Tánc tárgyat a KÖTELEZŐEN TERVEZHETŐ (tehát kell tervezni, de nem szabja meg, mely tárgyat) keretbe helyezi, ahol alapfokú képzésben összesen ÖT ALTERNATÍVÁT határoz meg az évfolyamonként eltérő heti 2-4 órakeretre. Egy csomagba kerül tehát:

1.     Dráma és Tánc

2.     Tánc és Mozgás

3.     Természettudományi gyakorlatok

4.     Bármely kötelező óra emelt óraszámban

5.     Bármely az adott évfolyamon már nem kötelező tárgy

A középfokú képzésben ez szintén a kötelezően tervezhető keretben az alábbi alternatívákat jelenti:

1.     Dráma és Tánc

2.     Tánc és Mozgás

3.     Etika

4.     Filozófia

5.     Pszichológia

6.     Mozgóképkultúra és médiaismeret

7.     Klasszikus nyelvek

8.     Bármely kötelező óra emelt óraszámban

9.     Bármely az adott évfolyamon már nem kötelező tárgy

Ezek alapján tehát azt kell mondjam, hogy a tájékoztatások nem mindenütt pontosak, azonban a szakmának KOMPLEX módon és HOSSZÚ TÁVON kell meghatározni céljait ebben az ügyben.

(Megjegyzem: a Vizuális kultúra tárgy komplexen foglalkozik a mediatizált világból érkező ingerek feldolgozásával, és nem szűkíti le területeit a filmre vagy a digitális világra, de élményfeldolgozó jelleggel tartalmazza az azokról szóló ismereteket is.)

A továbbiakban A NAT-tervezettel, azon belül az alkalmazott színházi és drámás lehetőségekkel kapcsolatos SZEMÉLYES véleményemet (az alábbi pontokba szedve) közlöm, és ezt a megfelelő felületen és fórumokon mint véleményt be is nyújtom. A munkacsoport önálló weboldalon hozta nyilvánosságra a tervezetet, és FELKÍNÁLTA VÉLEMÉNYEZÉSRE! Ennek módja a felületen benyújtott SZAKMAI véleményezés/javaslattevés.

https://www.oktatas2030.hu/

Anyagunkban a NAT-tervezettel, azon belül az alkalmazott színházi és drámás lehetőségekkel kívánunk foglalkozni, és megállapításaink alapján továbbgondolásra javasoljuk a munkaanyagot.

Általános megállapítás

1. Örömmel fogadtuk, hogy az új NAT figyelembe veszi…

-        a meglévő köznevelési formákat és stratégiákat

-        a felmérések alapján körvonalazható helyzetet a képzett pedagógusokra vonatkozóan

-        a modern pedagógiai irányok kínálta lehetőségeket

I. RÉSZ – A Dráma és Tánc kérdésköre

2. A Dráma és tánc

Tapasztalataink szerint az arra specializálódott iskolákon kívül eddig is azok az iskolák tanították kötelezően a Dráma és Tánc tárgyat, ahol arra szakosodott pedagógus volt. Ez a jobbik eset. A helyzet negatív oldala azonban az, hogy sokszor órahiányt és/vagy a kötelező feladatot megoldandó olyan tanárokhoz került a tárgy, akik nem rendelkeztek az adott területen szerzett ismeretekkel, tapasztalatokkal. Rengeteg megkeresést kapunk azzal kapcsolatban, hogy „ajánljunk néhány játékot”. Ez sem jó tendencia. Ehhez képest úgy látom, az iskolák az új NAT-ban felkínált alternatíváknak köszönhetően a profiljukhoz és személyi állományukhoz mérten a legjobb megoldást fogják keresni, és nem kényszerhelyzetben döntenek majd a tárgy tanításáról.

3. Felmerül azonban az a kérdés,

hogy a drámapedagógia (melynek elnevezése rossz, félrevezető, hiszen erősen a színházi irányba tereli a gondolkodást, és ettől sokan megijednek) ma Magyarországon az egyik leginkább interaktív és élményközpontú, folyamatosan kooperációra nevelő és önismeretre tanító, érzelmi közlést engedő és tanító oktatási forma, nem kellene-e tehát mindenkinek találkoznia ilyen vagy hasonló órákkal? Ma, amikor legnagyobb szükség van a sokat hangoztatott személyiségközpontú nevelésre, és a korlátlanul áramló információk világában való eligazodáshoz szükséges differenciált gondolkodás képességének megszerzésére, kiemelten fontos a Dráma és Tánc jelenléte a köznevelésben, és ennek formáit úgy érezzük, kötelező hosszú távú komplex tervként megfogalmazni. Ez a tárgy komplexen tartalmazza a személyes kompetenciák fejlesztését, a konfilktus- és agressziókezelést, a szociális kompetenciák javítását és fejlesztését, valamint az élményfeldolgozást. Elsősorban tehát NEM MŰVÉSZETI tárgy, talán érdemes volna „Élményvezetés”, vagy hasonló névvel önálló modullá fejleszteni, és ilyen irányú tantervi háttértámogatást kidolgozni hozzá.

4. A NAT sok helyen hangsúlyozza a drámás és színházi eszközök jelenlétét, mint MÓDSZERTANI eszközt az oktatáshoz.

A pedagógustársadalom nagy része nem rendelkezik kellő információval és tapasztalattal ezzel a módszertannal kapcsolatban (főként mert a pedagógusképzésben továbbra sincs kidolgozottsága módszertani modulként, a meglévő képzések pedig sokszor a tanítási drámát orientálják, ami viszont csak egy kis szelete az alkalmazott színházi és drámás eszköztárnak).

A dramatikus eszközök használata (vagy leginkább a szabályjátékok beépítése a tanórába) eddig sem volt ismeretlen lehetőség, de a DRÁMAPEDAGÓGIA kifejezés egyrészt a színház felé tereli az előfeltételezéseket, és emiatt azonnal elutasítást válthat ki, másrészt komor diszciplínának tűnik, ami a magyarországi szakmai élet egész Európát maga mögé utasító széles spektruma miatt nem is áll messze ettől a feltételezéstől. Képzett, a drámás és színházi eszközöket bármely területen alkalmazni tudó tanárokra óriási szükség van.

Jelenleg hátrányt jelent az is, hogy önálló státuszban drámatanárt alkalmazni, és kifejezetten ilyen módszertannal órák megtartására felvenni szinte egyetlen iskola sem tud. Úgy gondolom, hosszú távon KOMPLEX FEJLESZTŐ szakembereknek, ISKOLAPSZICHOLÓGUSOKNAK és SEGÍTŐ KAPCSOLATBAN vagy ÉLETVEZETÉSBEN jártas szakembereknek minden intézményben kötelezően jelen kell lenniük, nem utazó tanárként, hanem az intézményt ismerő, tanárral és diákkal, sőt, szülőkkel egyaránt foglalkozni tudó HELYI BEÁGYAZOTTSÁGBAN munkálkodó szakemberként.

Alig 15 év alatt változtak és vettek elképesztően gyorsuló irányt infokommunikációs szokásaink, és az ebben az ingerkörnyezetben és az ehhez idomuló projekt-alapú világban felnövekvő ember merőben más stratégiákkal alakítja ki személyiségét és tájékozódási, valamint védelmi mechanizmusait.

Ezért elengedhetetlennek tartom olyan képzések indítását, melyek komplexen képesek meghatározni a generációs szakadék áthidalásához szükséges stratégiákat és feladatokat. Ehhez a „drámapedagógia” ön- és társismereti téren, reflexív és aktív megnyilatkozási attitűd kialakításában, valamint az empatikus és érzékenyítő folyamatok indukálásában egyaránt kiváló eszközöket kínál. Ráadásul szorosan együttműködhet a színházi és színházra nevelő, személyiségfejlesztő és/vagy művészetek felé érzékenyítő foglalkozások/előadások szakértőivel.

5. A jelenlegi képzések

nem kínálnak komplex lehetőséget fent elemzett problémák megoldására. Olyan, a megváltozott társadalmi környezethez igazodó módszertani anyagok kidolgozása válik szükségessé, amelyek komplexen segítik a tanárok munkáját a megváltozott generációs szokások megismerése, a modernkori problémák kezelése, valamint az ezekből fakadóan MÁShogy alakuló szociális és személyes kompetenciák fejlesztése terén.

Ezt a fejlesztési lehetőséget nem a tanítási dráma, nem a látogatható kreditszerző képzések, és pláne nem a színészek által vezetett intenzív kurzusok fogják megoldani. Olyan komplex, mindenre kiterjedő képzési rendszer felépítése válhat szükségessé, amely integrálja ugyan a dramatikus eszközök kínálta lehetőségeket, de más területekről is a megfelelő arányban képes meríteni.

6. A pedagógus társadalom

extrém módon leterhelt. Minden szemléletváltó kezdeményezés plusz teherként, átstrukturálódásként, új diszciplína kötelező megtanulásaként csapódik le, és a meglévő feladatokhoz új terhet jelent. A pedagógusnak időt kell fordítania önmaga fejlesztésére, érzelmeinek kezelésére, és saját kiégésétől való megóvására. Ezt a jelen oktatási gyakorlat nemhogy nem teszi lehetővé, de jelentősen megnehezíti.

            Az új NAT rengeteg olyan üdvözlendő elemet tartalmaz, amely más szemléletet jelent az eddigi egyoldalú, inkább közlésközpontú tudásátadás felépítményéhez képest. Ezek az elemek azonban más pedagógus-kompetenciákra építenek, más stratégiák bevezetését is jelentik. Ehhez idő, és a pedagógustársadalom átállására fordított kiemelt figyelem szükségeltetik. Ezt a terhek enyhítésén túl a szemléletváltó programok/képzések megszervezése, valamint a pedagógusképzésbe ágyazottság megteremtése érheti el.

7. Az iskolai infrastruktúra

fejlesztésére tett javaslatunk a következő. Az iskola nem csak a gyermek, hanem a tanár, valamint a szülő/gondviselő terepe is. Olyan terek kialakítása, amelyek alkalmasak közös fejlesztő tevékenységek megtartására, elengedhetetlen. A szellemi/lelki regenerálódást, az önmagunkkal való munkát, a belső képek teremtésének aktusát, drámás és színjátékos tevékenységet NEM LEHET ugyanabban a térben végezni, ahol tíz perce még matematika tanítása zajlott. Javasoljuk olyan átfogó, minden intézményre kiterjedő iskolai program elindítását, amely a fejlesztő foglalkozások számára megfelelő terek kialakításáról szól. Ezeket a tereket nevezzük Életszobának, Élményteremnek, vagy bármilyen kreatív módon, de az „Én-re” és az ott zajló pozitív folyamatokra helyezett hangsúllyal.

8. Végezetül javasoljuk olyan szakemberi hálózat kialakítását,

amelynek keretében azok, akik ezekkel a módszerekkel végzik tevékenységüket, folyamatosan közösségben érezhetik magukat (akár online tantermek indításával), és szakmai fórumok keretében lehetőségekhez jutnak a problémamegoldás, vagy a szupervízió terén.

II. RÉSZ – A színházi és esztétikai nevelés kérdésköre

1. A színházra nevelés

Az Y és Z generáció jelentősen megváltozott kommunikációs stratégiái és informáciszerző/-megosztó szokásai sokmindenben érintik a művészetek befogadásával, megítélésével és „fogyaszthatóságával” kapcsolatos tendenciákat. Magyarországon is megjelentek olyan színházi irányok, amelyek már a legkisebbektől (l. csecsemőszínház) kezdve a legszélesebb spektrumot kínálják a színházzal való találkozáshoz (l. érzékenyítő projektek, fórumszínház, a TIE válfajai, Ádámok és Évák összművészeti kezdeményezés, stb.).

Ezeket egyrészt a megváltozott kulturális szokások hívták életre, másrészt a színháznak az a leginkább személyiségközpontúnak mondható attitűdje, amit igazából az „Újra közösségi és nem kínálati szempontból látni a színházkultúrát” elve hívott életre.

            A színház kínálta nevelés lehetősége iskolakultúránkban is történelmi időkre nyúlik vissza, és láthatjuk az oda-visszaható mechanizmust, vagyis azt, hogy aki a dráma és színjátszás világával találkozott, hamarabb alakult igényszerű színházlátogatóvá, és ezen élmények tagadhatatlanul arra serkentettek, hogy az ezekben résztvevő terjessze/támogassa ilyen projektek létrejöttét.

            A másik fontos dolog, hogy a színház az egyetlen „itt és most”-ot és a közvetlen emberi találkozást ötvöző műfaj, és emiatt kiemelten fontos nem csak az esztétikai nevelés kérdéskörében, hanem az interaktív helyzetekre való nevelésben, valamint az érzelmi meg- és felismerést fejlesztő művészeti nevelésben is.

            A Tánc és Dráma fentebb fogalmazott kérdéskörei mellett azt is átgondolandónak érezzük, hogy a színháznak más formában, vagyis mint MŰVÉSZET is helyet kell kapnia az iskolai életben. Ennek formái lehetnek:

-        Megyei és városi teátrumok látogatása

-        Színházi Nevelés előadások iskolákba juttatása

-        Amatőrszínházi formák működésének segítése

-        Színházi és Drámás történeti/esztétikai/formanyelvi foglalkozások/órák tartása

A tantervi szabályozásból jelenleg kevés derül ki a színház, mint MŰVÉSZETI FORMA tanításával/népszerűsítésével kapcsolatban.

2. A színház és más művészetek

            A művészetoktatás tanórákon kívüli feladatait jelenleg leginkább az alapfokú művészetoktatási iskolák/intézmények végzik. A gyakorlat azt mutatja, hogy sok esetben ez a forma inkább egyfajta misszió (vagyis a kulturális alapellátás feladatairól szól), és abban segít, hogy a lehető legtöbb gyerek tevékenységi szinten találkozhasson különböző művészeti ágak kínálta lehetőségekkel.

A mindennapos iskolai nevelésben a vizuális művészetek, a zene, a színház, a film véleményünk szerint nagy hangsúlyt kell, hogy kapjanak, tekintve, hogy a vizuális ingerek világát éljük, és rövidülő, valamint virtuális kommunikációs szokásaink miatt a másikra figyelő attitűdöt és a szövegértelmezés technikáit folyamatosan tanulnunk kell.

A művészetek nyelvét ugyanakkor nem elsődlegesen elméleti oktatással, hanem a játékos alkotás segítségével kell elsajátítanunk.

Ezzel kapcsolatban is kicsit hiányosnak (vagy konkrétumok nélkülinek) érezzük a NAT szövegét, holott örvendetes, hogy sokszor kerül elő az anyagban az élményen kerüli tanulás lehetősége.