BESZÉLGESS - AVAGY A NYELVI JÁTSZÓTEREINKRŐL

Gyerekként jó esetben párhuzamosan alakul bennünk egy duális valóság, és ez a két világ tökéletes harmóniában halad.

Az egyik, amit megélünk, megtapasztalunk, mert elsődlegesen az érzékeinkre hat - ebben az élmény és az élményre adott önreflexió is benne foglaltatik. A másik, amit a beszéd felépít, a szavak és a mögöttük meghúzódó értelem által. Egy darabig a nyelv, a beszéd valami rajtunk kívülálló dolog, a "külvilághoz" tartozó valami, ami jé, elsajátítható! És lám, tanulni kezdjük... És mint minden, ez is egy gazdagabb és összetettebb világ felől építkezik a silány és egysíkú formák felé, mint annyi minden más egy szürke élet során. Mert először a beszéd intonációja, a hangzók világa, a ritmus, a szünetek és hatásszünetek, valamint a mögöttük sejthető érzelmi világ adja a beszéd, a nyelv teljességét. Megfigyelünk. Mi van, ha így mondja, mi van, ha úgy mondja... A beszélőt figyeljük. És közben megéljük a beszédet. Nem pusztán megértjük, de pláne nem "csupán" értelmezzük. Megéljük az interakciót.

A gyerek hamar felfogja, hogy a szavak kicselezhetők, vagyis néha értelmetlenek is lehetnek (hallgatóként imádja az értelmetlen szavakat, és/vagy rászokik a halandzsabeszédre, amit igazi komiszságként él meg, vagy direkt másnak mond dolgokat, és figyeli az érkező reakciókat). Felismeri tehát, hogy a szó JELENT valamit. Meg hogy néha nem.

A szavak valósága ugyanakkor mágikus valóság is lehet, ezt pedig a meséken (belső képalkotás, fantáziavilág építése), verseken (szöveg hangzó és ritmikai oldala), ijesztőkön (a szó félelmet teremtő ereje), gyógyító mondókákon keresztül él(het)i meg.

A szöveg ezekben mindenképpen interakció, tehát nem puszta értelmi tevékenység, mert benne van az ember, az adott szituáció és a mindenkori körülmények.

Aztán a televíziónak (ma már az internetnek) köszönhetően megismerkedik az egyoldalú kommunikációval (filmek, rajzfilmek világa), valamint a reklámok és szóviccek világával (egészen máshogyan, mintha ezt Lázár Ervin vagy Kemény Henrik, Lackfi János vagy Varró Dániel munkáin keresztül tenné). Ebben a képek irányította öntörvényű világban már nincs más cél, mint az "azt értsd és úgy, amit és ahogy én akarom", különben lemaradsz. Játékosság helyett a nyelv manipulációs lehetőségei kerülnek előtérbe, kihasználva a nyelv mnemotechnikai lehetőségeit (dallam, ami fülbemászó, rövid és megjegyezhető szlogenek, egyszerű rímek).

Minderre rápakolódik az a kommunikációs forma, amit iróniának hívunk, és korábban csak macsós autószerelőműhelyekben hallhattuk cseszegetős formulaként (például a nyikhaj tanuló, aki nehezen húz meg egy csavart, hallhatta sokszor, hogy "Na gyere, Rambo, kapd szét a motort"). Az ironikus nyelvhasználat lényege ugye, hoglemaraa valódi jelentést mondjuk, hanem az ellenkezőjét. De ez a forma csak akkor működik, ha tudható, hogy a másik is pontosan tudni fogja, mit kell érteni alatta. Az irónia tehát egyfajta szövetség, ami, ha felbomlik bármely fél részéről, akkor kitör a kocsmai verekedés.

(Megjegyzés: A kisgyermek nem érti az iróniát, ne alkalmazzuk, mert se nem nevelési mód, se nem jópofa. Hagyjuk meg későbbi, igazi intellektuális játszótérnek.)

ÉRTELMEZEK, TEHÁT VAGYOK

Gondolkodni jó. Agyalni nem.

Az írott szöveggel kapcsolatban van egy olyan tény, ami egyszerre előny, egyszerre hátrány. Az tudniillik, hogy platóni gondolattal élve: nem tudja megvédeni önmagát. Vagyis egy szöveg élete az olvasásban teljesedik ki, de a szöveg nem szól vissza nekünk, hogy "Hé, nem ezt akarom jelenteni", vagy hogy "Hé, nem is ezt mondtam".

A szöveggel való munka nem olyan egyszerű, mint azt gondolnánk. Sokszor hangzik el ma, hogy a mai fiatalok nem tudnak szöveget értelmezni. Most vicceltek velem? Tényleg érettségi feladat a szövegértelmezés? Ne értse félre senki, nem azt mondom, hogy ne így legyen. Hanem hogy a jelenséget a helyén kell kezelni. A szövegértés a nyelvvel szemben érdekes módon automatikusan alakul és fejlődik, ha a gyerek HALL beszédet, RÉSZT VESZ beszélgetésekben, és OLVASNAK neki vagy olvasnak közösen.

Később, amikor olvasni kezd, arra is rávezethető, hogy többféle szöveg van, teszem azt ismeretterjesztő, tehát "értsd úgy, ahogy oda le van írva", meg szépirodalmi, vagyis "Te mire gondoltál, amikor azt olvastad, hogy hollóhaja jaj, be szép"?

És ha ez jól, jó aránnyal adagolódik, nem is lesz gond. Bár ehhez elég sokáig, mondjuk úgy minimum 12-13 éves korig nem a nyelv működésének színtisztán intellektuális oldalára kellene helyezni a hangsúlyt (vagyis a gyereknek nem tényszerű adatok tömkelegét kellene a jelentés A=A képletével a fejébe tömködnie).

Amikor a közös beszélgetéseket és a beszélgetéseket felváltja a "csetelés" világa, ott elkezdődik az azzal a bizonyos írott szöveggel való párbeszéd a Másikkal való párbeszéd helyett.

A különbség?

Ember-ember dialógus során benne vagyok az adottt szituációban, hat rám (is) a körülmény, találkozom a beszélő attitűdjével, a nonverbális eszközökkel, és értelmezem is a beszélgetést, úgy, hogy közben a pillanat hangulatában vagyok, annak hús-vér valósága hat rám.

A csetelés során már nem ugyanez a helyzet. Nem látom a másikat, csak ÉRTELMEZEM a szövegét. Ebben a helyzetben ÉN vagyok a domináns. Nem megfigyelek, hanem KIEGÉSZÍTEK. Na, és ez a veszélyes. Mármint ha ezt nem tanultam meg a helyén kezelni.

Vehetek egy példát? (Persze, hiszen én írom ezt a blogot, te maximum majd jól nem olvasod el.)

ÉN: Szia, hogy vagy?

Ő: ...

Három pont. Na, elkezdek agyalni. És úgy érzem, azért így válaszol, mert nincs túl jól. Ja, tényleg, a múltkor láttam, fáradtnak tűnt. De rájövök, hogy ez a jelentés NEM ő, hanem az én interpretációm. És arról pedig azt érdemes tudni, hogy az bizony nagyon ritkán pontos. Úgyhogy folytatom...

ÉN: Nem értelek pontosan

Ő: Ja, bocs, csak éppen Katival beszéltem a holnapi napról, mindjárt "rád térek" (smiley)

Na, gondolom, de jó, hogy megkérdeztem, majdnem elkönyveltem egy depressziós beszélgetésnek a csevegésünket.

A csetelés jó dolog. Én szeretem. És igyekszem árnyalni a sok hülye smiley és matrica segítségével. És mindig rájövök, hogy még így is lehetetlen kommunikációs forma. Vagyis nem annyira izgalmas játszótér, mert sokszor semmi másról nem szól, mint a másik "értelmezésének" folyamatos felülírásából, pucolásából, stb. Ötször annyi idő, mire "összehangolódunk".

Nem fogom soha elfelejteni a valamikori nyelvtankönyvünk példáját. Apa és Anya táviratot kapnak egyetemista fiuktól.

(Régen a távirat egy gyors üzenési forma volt, gyorsabb bárminél, de az árat a küldött szavak száma határozta meg.)

A távirat szövege:kuldj penzt

A példa szerint az apa teljesen kikel magából, és azt mondja, micsoda szemtelen ez a kölyök, hogy így parancsolgat, és hogy még annyit se mond, hogy légyszíves. Erre az anya újra felolvassa a táviratot, és figyelmezteti az apát, hogy valószínűleg ennyi pénze maradt, egy két szavas táviratra, és ez nem felszólító mondat, hanem óhajtó mondat. Hiába, az apa a szigor és a fegyelem, az anya a lélek és a szeretet. Egy biztos: a szöveg nem tudja megvédeni magát.

Ha a "párbeszédeink" nem a "Benne vagyok, tehát vagyunk", hanem az "értelmezem, tehát vagyok" elv mentén szerveződnek, akkor bizonytalan, vagy rendkívül hamis kép fog alakulni a világunkról.

Éppen ezért...

Legyünk bátran konkrétak. Kérdezzünk, ha kell. Addig, amíg nem értjük halál pontosan a másikat. 

Ne lefordítgassuk a szövegeit, hanem akarjuk megtudni, mi az, amit közölni akart, sőt, ne adj isten, figyelmeztessük őt arra, hogy ezt akár máshogy is értelmezhetjük ám!

A virtuális párveszéd-világ csak egy virtuális nyelvi játszótér. Imádnivaló. De nem több, mint a Pacman, vagy a World of Warcraft, vagy Szókereső alkalmazás az irodai dolgozók okostelefonjain. Ne szűrd le magadnak onnan a világot, mert az csak egy saját törvényszerűségein belől működő igazsággá válik.

Ne gondold, hogy érted a másikat... Azt érted, amit te interpretáltál.

Ne hidd el, hogy négy kommentelő azonos válasza reprezentatív tud lenni. Ha ezt hiszed, hamar önértékelési csapdába eshetsz...

És ne állj le vitatkozni, ha a vita nem vita, hanem szavak csűrés-csavarás birkózása.

Vagy ha már leálltál, akkor csak birkózz, és utána tusolj egy nagyot, jót edzett az elméd, de feltétlenül menj ki és ülj le egy hús-vér emberrel is beszélgetni. Ismerd meg.