TANÁRGÉPBŐL EMBER

Egy tanár véleményem szerint nem lehet egy nap 4 tanítási óránál többet a tanteremben. Tudom, sokan támadni fogják ezt a gondolatot. Hadd idézzem ide mégis azt a tényt, hogy amikor egy ingergazdag közegben (mondjuk a metrón) olvasni kezdünk, és kizárjuk a külvilágot annak érdekében, hogy a belső képekre tudjunk koncentrálni, csalunk, hiszen látszólagos belső nyugalmunkat annak köszönhetjük, hogy agyunk keményen megfeszített munkát végez annak érdekében, hogy elkerülje a rengeteg impulzusra való kapkodó odafigyelést. Amíg tehát olvasunk, idegrendszerünk rengeteg kommunikációs folyamatot bonyolít. Például megtiltja a fülnek, hogy nagyobb zaj során leadhassa a reflexet kiváltó információt (vagyis hogy felkapjuk a fejünket), vagy a parancs ("emeld fel a fejed") felülírásával ("ne emeld fel") megtiltja magát a reflexiót. A koncentráció összpontosítást jelent, ahogy a nevében is benne foglaltatik - az összes figyelem egyetlen fókuszra irányítását.

Gondoljunk csak bele, milyen fárasztó tud lenni, amikor valóban nagyon FIGYELÜNK a másik ember beszédére, mert teszem azt meg akarjuk érteni a problémáit. A tanár reggel 8.00-16.00-ig ezt teszi, osztott, de osztottságában is összpontosított figyelemmel. 15-20-30 felé osztva. Ez bizony nagy belső munka, pláne, hogy mindeközben az általa közlendőt és a visszacsatolásokat folyamatosan reflektálja magában.

Zajosabb, "zsizsgőbb" osztályban, ha ignorálja is a gyermek "elevenségéből" fakadó ingereket, a metrós példához hasonlóan belül folyamatos tiltó mechanizmusokat is működtet. A drámajáték során pedig, ahol a játék, a zaj, a gyerek élménydús visszacsatolásai folyamatosak, mindezen belső munka megsokszorozódik.

A szervezet az oxigéndús állapothoz MOZGÁST igényel, hiszen a megnövekedett szívfrekvencia gyorsítja a véráramlást, ezáltal serkentve az oxigénnel való ellátottságot. A mozgásszegény helyzetben való hosszú "bentragadás", és közben a koncentráció és a külső ingereket kompenzáló folyamatok olyannyira elfárasztják az idegrendszert, hogy az idegi fáradtság miatt enerváltságba és deprimáltságba esett alanynak nem marad ereje megmozdulni. Pedig a mozgás serkentőleg hatna az idegekre is.

Mégis fejlesztünk inkább a cél nélküli szabad játék és mozgás helyett. Felnőttet, gyereket, tanárt egyaránt.

Ha sikerülne egy fárasztó óra után minden CÉL NÉLKÜL megmozdítani magunkat, regenerálódhatna az idegrendszer. A mozgásos játékok ezt segítik elő. De csak a szabad mozgás, az irányítás nélküli szabad játék, valamint az örömért magáért való éneklés és zenélés. A hosszú távú egészséges mentalitás érdekében kötelező kellene legyen mindenhol néhány olyan szabad foglalkozásra lehetőséget biztosító terem, ahol a gyerek/felnőtt tevékenykedhet NEM IRÁNYÍTOTTAN.

A mozgáson túl az idegrendszert regeneráló folyamat lehet a relaxáció, a meditáció, a monoton tevékenység (akár a mosogatás is), ami pedig engedi, hogy az egyetlen dologra való figyelés során az agy lehetőséget kapjon a szabad folyamatok odafigyelés nélküli rendezésére, vagyis az öngyógyításra. A kettő együtt maga a tökéletes regenerálódás (kiadós mozgás után pihentető relaxáció).

Az állandó figyelés arra kondicionál, hogy RAJTA LEGYÜNK A PROBLÉMÁN! Így azonban, amikor végzünk egy adott feladattal, a megtanult mechanizmus szerint tovább kattogunk valami máson. És mindig több dolgon. Nem tudunk ugyanis ELERESZTŐ TECHNIKÁKAT.

Az eleresztés az addig fókuszban tartott dolog TELJES elfelejtése kisebb-nagyobb időre. A FLOW (vagyis az önfeledt, örömteli állapot) során mindenünk képes regenerálódni és erősödni. Az alkotás, a játék, a mesék által létrejövő belső képek, valamint a monoton folyamatok (mantrák) segítenek át ebbe az állapotba. Minden intenzív koncentrációs szakaszt fel lehet oldani ezzel az állapottal. Ettől nem leszünk KEVÉSBÉ JÓK.