A BÚKEMENCE - iskolákban és otthon is felállítható néha

Búkemencéje mindenkinek van. Kell lennie. A Búkemence egy hely, ahol a bánat, a kudarc, a hiszti, vagy a rossz érzések szertefoszlanak. Néha nem is Búkemence, hanem Kudarckályha. Vagy Hisztitűzhely. Vagy Paraparázs. Vagy Rosszaságrezsó. Nem arról szól természetesen, hogy nem szabad megélnünk a rossz érzéseinket. Éppen ellenkezőleg. kimondjuk, hogy a szavak segítségével átélhetővé tegyük, és utána szélnek ereszthessük.

Persze nem ég el minden azonnal. Talán olyan is van, ami éghetetlen. Arra más megoldást kell keresni. Mindenesetre a legkisebbeknél (éppen ezért a legnagyobbaknál is) remekül beválik, és akár többször is megrakható az a kemence.

Amit fejleszt: Segít megélni a negatív érzést, segít a közösség előtt is vállalni rossz érzéseinket, kudarcainkat, és ezáltal segít csökkenteni a szorongást, a bűntudatot.

Amire nem is gondolnál: Sokszor azért nem tudunk elszakadni az előző állapot negatív struktúráitól, mert kimondás, megfogalmazás nélkül legbelül bennünk stabilizálódnak, és bizony megtanulhatókká válnak. A kimondás, a játékkal való cselekvés (és persze némi humor) segít abban, hogy ami bent van, az kikerüljön, vagyis megismerhetővé váljon. (Ahogy senki nem akar magának olyan hisztimanót sem, aki Berg Judit könyvéből megismerhető.)

JÁTÉK LEÍRÁSA
1. A csoport KÖR-be rendeződik.
2. Közösen megépítünk egy kemencét (vagy ami szimpatikus). Ez történhet úgy is, hogy mindenki egy szabadon választott mozdulattal hozzájárul az építéshez (pl. valaki azt mondja, tapasztok egyet rajta, és odacsap a képzeletbeli kemence oldalára), de a tanár/játékvezető is építheti mozzanatonként, hogy aztán a résztvevők mindent leutánozva vele építsenek. Az építéshez még versike is íródhat.
3. Mindenki megfog egy képzeletbeli lapátot, vagy egy képzeletbeli papírzacskót.
4. Egyesével rá-, vagy belehelyezzük a kemencébe helyezendő dolgot úgy, hogy kimondjuk azt (pl. "Ma nem sikerült mindig odafigyelnem a feladatokra", vagy "Ma rosszul esett, hogy a többiek nem választottak be a játékba", stb.).
5. Ezt követően behelyezzük/bedobjuk a kemencébe a lapátot/zacskót.
6. Eljátsszuk a tüzet, kezünkkel, lábunkkal, mindenünkkel lobogunk, lángokká leszünk.
7. A játékvezető azt kéri, mindenki kukkantson bele a kemencébe, sikerült-e szélnek ereszteni a rossz érzést.
8. Nem elemezve a továbbiakat, a játékvezető azt mondja: "Köszönöm, hogy ilyen bátrak voltatok", majd elköszönünk egymástól.

Mire ügyelj?
Ha valaki nem szeretne, vagy nem tud, egy biztató kérdést még kaphat, de nem kell mindenáron rávenni, hogy ott és akkor "megszabaduljon" valamitől. A játék ismétlése idővel segít vállalni a magunk küzdéseit mások előtt. Ha mindemellett mindenki kap MARADANDÓ jelzést az ugyanaznap/ugyanazon az órán történt JÓ-ról is (olyan is, akinél éppen akkor nehezebb ilyet találni), akkor idővel pozitívabbá válnak az értékelő folyamatok, és kevésbé sérül az önértékelés alacsonyabb teljesítményi szintnél is.