A MELVIN-EFFEKTUS

A filmtörténelem egyik legszebb szerelmi vallomása hangzik el a Lesz ez még így se című filmben a Jack Nicholson által alakított mizantróp (MELVIN) szájából. Amikor egy csúnya sértés után az imádott nő (Helen Hunt) azt mondja, most valami nagyon szépet kell mondania ahhoz, hogy ott ne hagyja, ő ezt képes válaszolni: „Újra elkezdtem szedni a gyógyszereimet”. A nő persze nem érti, hol van ebben a bókban ő, de akkor a mondat kiegészül ezzel: „Miattad akarok jobbá lenni”.

Cselekedeteink, de sőt, létünk egyetlen rezdülése sem önmagában álló. Nem zárt rendszert képez, mindennek van egy kifelé csatornázható célja. Az ember csak mások, csak a világ viszonylatában tételezheti magát élőnek, létezőnek. Mint a mozgásban lévő energia, amelyik akkor érti meg önnön mozgását, amikor megtalálja az ehhez képesti viszonyítási pontokat. A vonat egy ablaktalan kabinjában ülő, egyenletes sebességgel haladó ember nem érzi a mozgást, csak ha viszonyíthat a lassulás és gyorsulás érzetéhez, vagy a kint elsuhanó táj képéhez. Magát a zárt kabinban természetesen jól érezheti, és ha megvannak a létezéséhez szükséges alapfeltételek, talán igénye sem lesz viszonyítási pontok kereséséhez, de amint túlvan az önfejlesztés saját örömén, szűk lesz neki a kabin, és mindent elkövet annak érdekében, hogy reprezentálhassa önmagát.

Minden ember az önfejlesztés útján jár először. Megtanul mozogni akkor is, ha nem segítik ebben. Enni, inni fog annak érdekében, hogy életben maradjon és fejlődjön. Ingerszegény és ingergazdag környezetben egyaránt alakulnak érzékei és érzelmei. Mivel minden határátlépésnek belső örömérzete van, magától az önfejlesztést soha nem hagyja abba.

Ebben az önfejlesztésben a JÁTÉK az elsődleges eszközünk. A játék az első „nem tudatos” fejlesztési lehetősége az embernek. A játék funkcióját más szinten, de kiegészíti aztán a mesék és mítoszok világa, amelyek elsődleges rendeltetése a világról és az emberről szerzett tudásunk implicit (tehát nem direkt, nem didaktikus) átadása. A játék és a mese örömet okoz, és felszabadító erővel bír, akkor is, ha tartalmaz negatív folyamatokat, vagy ha nem mindig pozitív véggel zárul. Ennek magyarázata az, hogy játék és mese során folyamatos a belső képalkotás. A belső képeink pedig mindig a bennünk lévő érzések és élmények által alakulnak, vagyis segítségükkel a minket foglalkoztató, vagy frusztráló kérdések/problémák/feszültségek dolgozódnak fel.

Ha figyelembe vesszük, hogy a Játék és Mese világában való önfeledt megmerítkezésünket idővel felváltja a TUDATOS FEJLESZTÉS, máris egy lépéssel közelebb kerülünk a végső célhoz, ami nem más, mint a Melvin-effektus.

A természeti népek világában a tanítás legtöbbször arról szólt, hogy a világról szóló, a törzsi egzisztencia fenntartásához szükséges tudást átadja a következő „fenntartónak”. A legtöbb ismeret tehát a szűk miliőért (vagyis a MÁSIKÉRT) való munkálkodás érdekében adódott át, és leginkább a tradíció és a kultúra megismeréséről, áthagyományozásáról szólt. Az egyén tehát a közösségért tanult.

A nyugati világban fordult a kocka. Az európai népek intézményesült oktatása bizonyos készségek elsajátításában és fejlesztésében határozta meg célját, és sokkal inkább az egyénre összpontosított. Természetesen itt is találunk nagyobb közösségi érdekeket szolgáló törekvéseket, de a fejlődés és tanulás alapvetően EGOCENTRIKUS tevékenységgé vált, és a karrier igen sokszor megtorpan az utolsó szint előtt - vagyis a Melvin-effektus előtt.

Egy ilyen egocentrikus világban szükségszerűen megjelenik az egyén önfejlesztésének igénye és fontossága, a státuszváltó karrier lehetősége (főként mert a szimbiózisban és mellérendeltségben hívő tudat helyett a hierarchikus viszonyok kezdenek dominálni, valamint a transzcendens világok intézményesítése kerül előtérbe a bárki számára megélhető spirituális tudás helyett). A karrier lehetősége adott mindenki számára, az önfejlesztés időszaka ugyanakkor lehetetlen időtávokká nyúlik.

Amíg az egyén ÖNFEJLESZT, addig minden nyíl befelé mutat, és az ebből való kicsatornázhatóság a társadalmi hasznosíthatóság szempontjából nem számottevő (vannak persze kivételes tendenciák, de a MÁSIK felé fordulás nélkül ez nem mérhető).

Ez ráadásul kiegészül a saját BRAND készítésének és folyamatos fenntartásának aktusával, ami az énreprezentáció legintenzívebb formája a 21. században.

Azt azonban minden öntudatára ébredt ember érzi, hogy a BENNEM megképződött értékek ÖNMAGUKban állva, külső irányok nélkül semmit sem érnek. Hiába vagyunk tökéletesnek feltételezettek, ha ezt kívül senki se látja.

Elemi szükségletünk van arra, hogy megmutatkozzon EMBERI NAGYSZERŰSÉGünk.

Visszakanyarodva Jack Nicholsonhoz – hamar rájön a társas térben létező arra, hogy FEJLŐDNI CSAK A MÁSIKÉRT ÉRDEMES.

Ez a Melvin-effektus.